What’s new

Sajnos nem volt idom mostánában postokat írni, ezen majd a közeljövoben javítani kell.

Nem írtam, pedig történt egy-két említésre méltó dolog.

Mostanában lejárunk úszni a Várfürdobe. A mai nap azonban durva volt. Az alap, hogy az ember nem hall magyar szót, mert mindenki román. A román újgazdak emberkék ide járnak Gyulára. Régen németekkel voltunk tele, ma már csak a románokra futja. Nem is lenne velük különösebb baj, de látszik rajtuk, hogy egy-két éve még otthon a földet kaparták. Most meg valamiért már felso tízezer. os igénytelen! Még tiszta kosz a körme, a bore, zsíros, koszos a haja… de a 6-os BMW megvan, meg az arany ékszerek is…
Emellé társult ma a leírhatatlanul sok nyugdíjas. Akárhova mentünk, mindenol kerülgetni kellet oket. Az átlagéletkor az én életkorom több mint kétszerese volt. A rengeteg medence közül egybe tudtunk belemenni. Ja, és gyulai igazolvány nélkül 1300 pénz a belépo.

Így este pedig bevásárlási lázban égek! A Finnországi tartózkodásomhoz feltétlenül szükséges dolgok beszerzésén fáradozom. Hát… nem lesz olcsó mulatság….

ordekességek:

- Bóly, a százmegás kisváros – ordekes cikk a kisvárosról, ahol minden házhoz behúztak egy optikai szálat!

- iMac frissítés – Rengetegen írtak róla, én külön nem fogok, hagyom inkább tanult kollégámra. :)

- eStarling wireless digital frame – Saját e-mail címmel rendelkezo képkeret, aminek ha elküldesz emailben egy képet azt kipakolja… elmebeteg :D

- Archive for the ‘Mac Chick of the Month’ Category – os a kedvenc…

Utóbbiból egy kis ízelíto… ;) MacChick of the month February 2007

MacChick of the month February 2007

By DaneeL

Take care

One comment

  1. köszönöm kedvességed….
    …meg azt hogy ezzel a képpel bearanyoztad a napomat!pffffff…nagyon komoly!

Leave a comment