Posts Tagged: dijnet


12
Mar 10

Díjnet

Szeretem a díjnet rendszert. De tényleg. Tök jó szolgáltatás. Ma mégis sikerült nekik felbosszantani…

Kedves Díjnet,
A 00000000-ás ügyfélszámú díjbeszedő regisztrációt már korábban megszüntettem, mert a lakásból elköltöztünk. A regisztráció állapota: megszűnt, mégis látom a kibocsátott számlakat.
Korábban már jeleztem ezt a problémát, de az még azóta is fennáll.

Kérem javítsák a fentieket.
Koszonettel,

Válasz:

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy a levelében megjelölt regisztrációt Ügyfélszolgálatunknak nem áll módjában törölni, mindennemű adatmódosítás, mely a számlakibocsátói regisztrációval kapcsolatos, a Számlakibocsátók saját hatáskörébe tartozik.
Kérjük, hogy a számlakibocsátói regisztráció törlésére vonatkozó igényét a Díjnet rendszerbe történt bejelentkezést követően a „Számlakibocsátói regisztráció” menüpont „Korábbi regisztrációk” füleslapján kell jeleznie, a töröltetni kívánt számlakibocsátói regisztráció sorának azon részére, mely karaktereket tartalmaz, majd ezt követően a „Törlés kezdeményezése” gombra kattintva.
A megjelenő képernyőn meg kell erősítenie a törlésre vonatkozó szándékát. Ebben az esetben a Rendszer a törléshez az adatokat a Számlakibocsátó felé továbbítja, aki a törlés végrehajtásáról e-mailben küld értesítést.


Tisztelettel:
Díjnet Ügyfélszolgálat

Majd megint:

Kedves Ügyfélszolgálat,

Legyenek kedvesek megtekinteni a csatolt képet. (kép link)
Azért írtam Önoknek, mert a regisztráció már megszűnt és ennek ellenére még mindig megkapom a fizetendő számlákat.

Üdvozlettel,

Válasz:

Tisztelt Ügyfelünk!

Nyilvántartásunkat felülvizsgálva megállapítottuk, hogy az Ön által az Díjbeszedő Holding Zrt. számlakibocsátóhoz kapcsolódóan kezdeményezett számlakibocsátói regisztrációja aktív.
A regisztráció törléséhez Önnek első lépésként a számlakibocsátói regisztrációinak törlését kell kezdeményeznie.
A törlésre vonatkozó igényét Díjnet rendszerbe történt bejelentkezést követően a „Számlakibocsátói regisztráció” menüpont „Korábbi regisztrációk” füleslapján kell jeleznie, a töröltetni kívánt számlakibocsátói regisztráció sorának azon részére, mely karaktereket tartalmaz, majd ezt követően a „Törlés kezdeményezése” gombra kattintva.
A megjelenő képernyőn meg kell erősítenie a törlésre vonatkozó szándékát. Ebben az esetben a Rendszer a törléshez az adatokat a Számlakibocsátó felé továbbítja, aki a törlés végrehajtásáról e-mailben küld értesítést.

Tisztelettel:
Díjnet Ügyfélszolgálat

És megint:

Kérem, legyen olyan kedves, nézze meg a képet amit elküldtem. Nincs olyan gomb, hogy Törles Kezdeményezese, mert a törlés már tavaly szeptemberben megtörtént. Megerősítést is adtam, sőt, levelet is kaptam a törlésről. Ez is csatolva ezen levélhez.

A regisztráció állapota: MEGSZŰNT.

Válasz:

Tisztelt Ügyfelünk!

Bejelentése alapján technikai munkatársaink vizsgálatot folytattak.
A vizsgálat során feltárták, hogy a 2010.01.06-án történt ismételt regisztrációt követően a 00000000 fizető azonosító vonatkozásában bemutatott
számlák, a korábbi – megszüntetett- bejelentkezési néven is megtekinthetőek.
A hibajelenség feltárását követően annak javítását elvégezték, eria bejelentkezési névvel ezen számlák már nem érhetőek el.
Az okozott kellemetlenségért elnézését kérjük.

Tisztelettel:
Díjnet Ügyfélszolgálat

És ne írjam le neki, hogy menjen az anyjába. Hihetetlen.