Ennyi. Komolyan mondom, napról napra jobban útálom ezt az egész országot…
Reggelente a buszon olyan arcokat látok, hogy az valami hihetetlen. Ma is felszáll a max 15 éves Zsanett nevű szubkultúra… Fülében, csuklóján, nyakában ujjnyi vastag (bizsu) arany utánzat, ujjain mindegyiken 1-2 hasonló kaliberű gyűrű. Ja és a legjobb… ahonnan tudom a nevét… a kb 6-7 cm átmérojű karika füllbevalú közepén, ugyan ezzel a hitvány arany utánzattal kiírva: “ZSANI”. Kezében persze két mobil telefon is, hiszen Ő aztán fontos ember. Egyikbol bömböl a cigánymuzsika, a másikat meg nyomkodja ezerrel, már amennyire tudja az aranyszínűre festett nagy ba…szom műkörmeivel. Majd hosszas keresgélés után a telefonkönyvben talát egy fazont, akivel meg lehet valami rendkívül fontos mozzanatot tárgyalni, természetesen üvöltve a telefonba. Mindezt persze a zsúfolt buszon. Zsaniból kibukott persze az eddigi élete alatt felgyülemlett kultúra, és sikerült is neki ezt egyetlen mondatba zsúfolni. Párbeszédét a “Hol voltál tegnap…, a ku.r.va an.y.ád!?”stílusú megszólítással kezdte, és a hangnem maradt végig.
Következo buszra felszállva még érdekesebb emberekkel találkoztam. A kb Zsanettal egyidos csajszi, egy 30 körüli, fogatlan, alkoholistával ‘kommunikál’!! Az ember éppen beszélni még tud, de a doboz sör a kezében. Mellette babakocsi…. telepakolva különbözo állumíníjumm és hasonló ‘nemes’ fémekbol készült cuccokkal. A téma hasonlóan érdekfeszíto, mint az elobbiekben hallott, a hangerot fokozva, mivel próbálják túlordibálni egymást. Emberünk felsorolta eddigi munkásságat… kb két mondat volt, majd a csajszi folytatta, hogy a két éves lányának az apjával ugyan nincs együtt, de “vonzódnak egymáshoz, és tetszik is” neki. De a szaporodás már megtörtént. (Néha elgondolkodom, hogy a munkanélküli kisebbsegi anyuka egyedul neveli 5-6 kölykét… hihetetlen. Az ilyen miért szaporodik?? Inkább óvszert osztogatnék nekik, mint segélyt…)
os ez csak pár példa, a sok közül. Olyan primitív emberek élnek az országban, hogy az félelmetes. os semmirekelloek, nem szolgálják a társadalmat. De a legdurvább, hogy ezt az állatfajtát az a 2 millió dolgozó ember tartja el, akiknek a fizetésébol 40-50% vonnak le havonta ilyen-olyan indokkal. Inkább le sem írom mi az az egy dolog amit ezekek adnék… akik közelebbrol ismernek azok tudják jól.
take care